Digitális alkotóműhely foglalkozássorozatunkon hetente 33 fiatal vesz részt.
Az iskolai tanéven átívelő, Tehetség-életpálya tervezése digitális alkotópedagógiával elnevezésű program során két csoportban, két különböző projekten dolgoznak a diákok. A kilátós életpálya elemkészlet elkészítésén munkálkodók az eddigi fogalkozásokon egyéni icogramsos terveiket készítették el. Jelenlegi feladatuk pedig olyan csoporttársakat találni, akik a tervezési szakaszban hasonló elemekben gondolkodtak, ezután a megadott méretek alapján immár közösen megtervezni az építőkészlet újabb kiegészítő elemeit. Az élhető zöld város projekten dolgozó csoport tagjai egyéni ötletgyűjtéssel indultak. Most a felvetett javaslatokból azokat igyekeznek kiválasztani, amelyek az egész csapat számára elfogadható, és megvalósíthatónak tartott ötletek.
A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-INNOV-22-0135 azonosítószámú, Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása című pályázatának, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.